Ebben az igeszakaszban a kiindulási pont mindig ugyanaz: Isten rendelkezéseinek megtartása. Ehhez kapcsolódnak a figyelmeztetések. „Amennyiben nem figyelsz és nem tartod meg Isten szavát, akkor átkok szállnak rád!” – hangzik Isten figyelmeztetése, népe felé. A szakasz címe egészen pontosan így olvasható: „Fenyegetés átkokkal”. Aztán hosszú felsorolásban olvassuk a rettenetesebbnél rettenetesebb büntetéseket.

Ez az igeszakasz megérteti velünk, hogy mit jelent a teológiai tétel, miszerint a „bűn”, az Isten nélküli élet azt jelenti, hogy átok alatt vagyunk (1Mózes 3,17). Hiszen a büntetésként, átkokként felsorolt nyomorúságoknak, szörnyűségeknek minden formáját megéljük manapság is. Érdemes így, egyenként megállni a felsorolt büntetéseknél és nyomorúságoknál, azonnal elevenné teszi azt számunkra a Szentlélek.

A bűn nyomorúságához tartozik az is, hogy ezek nagy részét mi emberek okozzuk egymásnak. Bizony, ilyenekké torzulunk az egyetlen, élő Isten áldó jelenléte nélkül. A mai igeszakasz átkait is ebben az összefüggésben olvassuk.

Akit azonban már nemcsak éltet, hanem ébresztget is az Isten Lelke, annak az embernek, az Úr közelében, kellő érzékenysége lesz arra, hogy a megélt és többnyire egymásnak okozott kínokat részvéttel észrevegye: az apró sebeket ugyanúgy, mint a nagy tragédiákat. Szerepel a mai Igében egy kifejezés: „megtébolyodsz…” (34). Aki hisz, az érzékeny emberré lesz, „akármilyen fejlett is a személyisége”. Az érzékeny ember pedig könnyen „megtébolyodhat” a bűn és a gonosz tombolását, a világ tobzódását és a mérhetetlen szenvedéseket látva, tapasztalva. Ha ezért vagyunk „rosszkedvűek”, a világ nyomorúságát látva, akkor ez áldott szomorúság, mert boldogok, akik emiatt sírnak (Máté 5,4). 

A hit embere azonban soha nem ragadhat bele a nyomorúság fájó és lehúzó tapasztalatába. A hit embere nemcsak a nyomorúságra és szenvedésre érzékeny, hanem még inkább érzékeny Isten megtartó, megváltó, hatalmas szeretetére. Ne feledjük tehát a jézusi Ige folytatását: akik így sírnak, azok vigasztalást nyernek, azok átok helyett krisztusi, maradandó, el nem múló áldásokat tapasztalnak meg; valamint az Úr eszközeivé lesznek, hogy ebben a világban, minél több ember számára, ne csupán enyhítsék az átok okozta szenvedéseket, hanem Isten kegyelméből, kihozzák őket az átokból az áldások helyére.