Isten szabta meg mindenek idejét, hiszen Ő – aki „időfölötti” – teremtette az időt is. Mindegyik rendelt idő egy külön üzenet, egy külön világ! 

Amikor a rendelt idők megannyi alkalmára vonatkozó ellentétes felsorolásokat olvassuk, akkor bölcsességért könyörgünk, hogy az Úr vezessen bennünket, és az Őáltala rendelt időket felismerjük, azokkal áldottan éljünk, azokat el ne vétsük, össze ne keverjük, azokhoz engedelmesen igazodjunk. Gyarlóságunk, hogy sokszor nem jól élünk az idővel: akkor sírunk, amikor nevetni kellenek, és akkor nevetünk, amikor sírni kellene (4); akkor ölelnénk, amikor tartózkodni kellene, és akkor tartózkodnánk, amikor ölelni kellene (5); eldobunk magunktól, amikor megtartani kellene, és megtartani akarunk olyat, amit az Isten már elvett tőlünk (6); hányszor hallgatunk, amikor szólni kellene, és hányszor fecsegünk, amikor hallgatni kellene (7). Bizony hányszor nem tudjuk odabízni azokat, eme idők közül, amelyek teljesen az Úr kezében vannak: mert bizony ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak (2).

Persze könnyű ezeket kimondani, de nagyon nehéz megélni. Ezért ismét csak azt hangsúlyozhatjuk, hogy leborulva könyörögjünk az Úr előtt! Hiszen minden időt körbeölel az Isten örökkévalósága, Isten megváltó, üdvösséget ajándékozó szeretete. Életünk nyomorúsága, a bűn miatt, hogy nincs meg bennünk a képesség, hogy jól éljünk az alkalmakkal. Az az ember fedezi fel a rendelt időt, aki Isten örökkévaló szeretetéből részesülhetett; aki Jézus Krisztusban van. Az ilyen ember él az Istentől készített idővel, de nem él vissza azzal. A hit embere értékeli a jelent, de nem értékeli túl, hanem el is tudja engedni azt; miközben folyamatosan könyörög a megkülönböztetés, isteni mérték szerinti erejéért, bölcsességéért.